Oaxaca (ejtsd: oáháká), Mexikó közepén található, egy hegyekkel körülvett városka, gyönyörű építészettel és érdekes indián kultúrával. Nagyon hangulatos hely a város is maga, és rengeteg kirándulást lehet tenni a környékbeli kézműves falvakba, illetve az egyik fő látványossághoz: Monte Alban piramisaihoz.
A szállás nagyon jó értékeléseket kapott az interneten, habár páran írták, hogy kicsit távol esik a központtól. Ezt nem vettük túl komolyan, mert egy átlag amerikai esetében (és legtöbbször ők értékelnek) ez azt jelenti, hogy kb. 5 percet kell sétálni a főtérig. Igazából itt sem a tényleges távolsággal volt a gond, inkább a szintkülönbséggel. A szállás ugyanis a hegyoldalban található, gyönyörű kilátással a környező hegyekre. Viszont ide kocsival feljönni kész rémálom, még a taxisoknak sem mindig sikerül elsőre. A GPS pedig teljesen megzavarodott a sok kicsi szűk utca "láttán", így végül a hegy túloldalán kötöttünk ki, majd egy utolsó "Újratervezés" felkiáltás után lemerült, mi meg ott voltunk a sötét meredek utcán. Előttünk egy rendőri kommandós rohamosztag járőrözött egy terepjárón, úgyhogy azt gondoltuk, jobb lenne mielőbb visszakeveredni a főútra. Ez legnagyobb meglepetésünkre elég egyszerűen sikerült is. Ezután már csak egy taxist kellett találnunk, aki tudja, hogy hol a szállás és el is vezet odáig. Végül a normál tarifa háromszorosáért valaki meg is mutatta az utat. Ekkor már este 11 volt (Pueblát 6-kor hagytuk el). Hosszas dörömbölésre végül valaki ajtót (kaput) nyitott és beengedett. Kérdeztük, hogy szoktak-e eltévedni idefele mások is, mondták, hogy igen :-)
Ezek után másnap azt gondoltuk, hogy nem is maradunk itt tovább,mert habár jó a hely, de csak akkor, ha idetalál az ember. Egészen véletlenül rajtunk kívül itt szállt meg még 4 magyar fiatal, ők azt mondták, hogy gondoljuk meg a költözést, mert ez egy szuper szállás az ő előző helyükhöz képest, ahol minden csupa mocsok volt. Végül is adtunk még egy esélyt a GPS-nek, ami lefelé már a rövidebb úton vitt be a városba, sőt, este is hazataláltunk. Így hát maradtunk, most már úgy járunk fel a hegyre mint aki itt született...
Szerdán Monte Alban nevezetes romjait látogattuk meg. A Zapotékok egyszerűen elhordták egy hegy ormát, teljesen lapos területet alakítottak ki, és ide építették fő vallási templomaikat. A hely igazi régészeti paradicsom, persze a turisták is özönlenek a viszonylag épen megmaradt romok megcsodálására.
Nagyon sok itt a földművelésről kézművességre átnyergel falusi, aki most abból él, hogy különleges termékeket állít elő. El is látogattunk jópnéhány környékbeli kézműves faluba pl. fekete kerámiájáról híres Coyotepec-be, Atzompába, a zöld kerámiákhoz és Arrazolába, ahol fafaragók és -festők élnek és jópofa színes állatfigurákat készítenek.
Az ételek továbbra is nagyon-nagyon finomak (eltekintve a félresikerült kitérőtől csilis csokiszószhoz). Rengeteg gyümölcsöt és zöldséget esznek és a piros és zöld szószaik (így hívják őket: salsa roja és salsa verde) egyszerűen fenségesek. Most éppen a vacsorát várjuk a szálláson, rendeltünk egy gyümölcstálat és egy helyi óriástortillát sok zöldséggel és leheletvékony marhahús csíkokkal, hozzá pedig hibiszkusz-vizet (ezt agua jamaica-nak hívják, és pár órára vízbe áztatják a szárított hibiszkusvirágokat hozzá, olyasmi mint egy jeges tea).
Holnap hosszabb kirándulásra indulunk az Hierve de Agua nevű helyre, aztán még egy napot majd a városra szánunk. Képek péntek délután szombat reggel érkeznek.
