Mexikóváros, Oaxaca és ami közte van

Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, és már szombaton elindulunk Mexikóváros felé. A délelőttöt még Oaxacában töltöttük, este azonban már Pueblában voltunk. Így a hatórás út nagy részét letudtuk, innen már csak kb. 2 óra az út a reptérig. Ennek a mai 4 órás szakasznak ugyanis a nagy része (kb. 3,5) egy 2x1 sávos, kanyargós hegyi szerpentin volt. Innen már 2x2-3 sávos rendes autóút, azonban figyelni kell mindvégig, mert amint azt már írtuk, itt nem nagyon vannak szabályok a közlekedésben.

Ha valakinek meg kell állni, akkor megáll ott ahol van. Ez lehet a parkoló autók mellett egy új sort kialakítva, de idefelé jövet pl. egy kamion állt le egy hídon (!) a szélső sávban. Az index opcionális, de ha egyszer bekapcsolják, akkor az úgy is marad még hosszú kilométereken keresztül. Valaki index helyett a vészvillogót használja. Sebességkorlát csak elméletben van, ha 120-szal megyek az autópályán -ahol amúgy 110 a megengedett- akkor a kamionok simán levillognak. Van, aki mindig fényszóróval közlekedik, de autópályán általában csak sötétedéskor kapcsolják fel a lámpákat.

Városban nem nagyon vannak szabályok, vagy ha igen azt nem sikerült ennyi idő alatt megfejtenünk. Jobbra és balra kanyarodni tilos táblák pl. nincsenek, de azt mostanra kiderítettük, hogy az utcanévtáblákat kell figyelni a házfalakon, azokon jelzik nyilakkal, hogy az utca merre egyirányú (a kisebb utcák szinte kivétel nélkül egyirányúak). Nagyobb utaknál előfordul, hogy baloldali közlekedés van egy ideig, aztán keresztbe mennek a sávok (egy lámpával azért elválasztva) és visszatér minden a rendes kerékvágásba. A lámpákat itt inkább csak ajánlásnak veszik, de sokszor elindulnak már a piroson át, mondván hogy úgyis nemsokára zöld lesz...

Ami nagyon pozitív, hogy minden zöld közterület hihetetlen szépen karban van tartva. A fű mintha körömollóval lenne nyírva, mindenhol formára nyírt bokrok, rengeteg virág stb.

Azt már írtuk, hogy a benzin nagyon olcsó, de az útdíjak viszont annál drágábbak. Ma 350 km-t tettünk meg, és 5 helyen kellett megállni fizetős kapunál, összesen kb. 5000 Ft-ot hagytunk ott.

Pueblába holnap még bemegyünk a központba sétálni, aztán indulunk a reptérre és otthon találkozunk! A múltkor nem írtuk, hogy Puebla arról is híres, hogy itt van a világ legnagyobb VW gyára, ahol a régi bogarat is gyártották nem sokkal ezelőttig. Ez konkrétan itt van az autópálya túloldalán, mert most mi is a város szélén lakunk a Holiday Inn-ben. Reméljük, hogy holnap még megláthatjuk a Popocatepetl-t is valamelyik emeletről.

A képeken jellegzetes mexikói házak és egy kisebb felvonulás láthatók, valamint az egyik helyi kakaópörkölő üzem boltja. Itt mindenki saját tetszése szerint állíthatja össze a kakaóporát (cukor, kakaó, fűszerek, fahéj...), amit itt kikevernek és ledarálnak neki.

A fenti cím az egyik legszebb nevezetesség neve. Kb. 2 óra autóútra található Oaxacától, azonban nevével ellentétben a víz nem is forr, hanem csak bugyog felfelé. Tulajdonképpen egy kénes forrásról van szó a hegy tetején, mely az évek során több, 50-80 méter magas "megkövült" vízesést hozott létre a sziklafalakon. A lerakódás rétegeket alkot, amelyek cseppkőszerűen "lefolynak". Egy-két kisebb medence is kialakult, kellemeset fürödhetünk bennük. Mivel jó korán indultunk, még a többi turista előtt kipróbálhattuk a frissítő merülést. A "medence" szélén feküdve csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre. Reggel és este még elég hideg van, de amint feljön a nap egyből meleg lesz, igazi strandidő!

Hierve de agua előtt félúton még betértünk Mitlába, ahol egy zapoték palotakomplexum romjait néztük meg. Még egy-két alagútba is le tudtunk menni, hogy belülről is megnézzük a sírkamrákat.

Visszafelé még megnéztünk a világ legnagyobb(nak mondott) fáját, amely kb. 2000(!) éves, és akkora, hogy még egy szarvas is elfér rajta! Aki először megtalálja a képeken, az meglepetést kap! Egy közeli falu híres a kézi szövésű szőnyegeiről és falvédőiről, itt is vettünk egy kis emléket magunknak.

Haza már GPS nélkül járunk :-)

Oaxaca (ejtsd: oáháká), Mexikó közepén található, egy hegyekkel körülvett városka, gyönyörű építészettel és érdekes indián kultúrával. Nagyon hangulatos hely a város is maga, és rengeteg kirándulást lehet tenni a környékbeli kézműves falvakba, illetve az egyik fő látványossághoz: Monte Alban piramisaihoz.

A szállás nagyon jó értékeléseket kapott az interneten, habár páran írták, hogy kicsit távol esik a központtól. Ezt nem vettük túl komolyan, mert egy átlag amerikai esetében (és legtöbbször ők értékelnek) ez azt jelenti, hogy kb. 5 percet kell sétálni a főtérig. Igazából itt sem a tényleges távolsággal volt a gond, inkább a szintkülönbséggel. A szállás ugyanis a hegyoldalban található, gyönyörű kilátással a környező hegyekre. Viszont ide kocsival feljönni kész rémálom, még a taxisoknak sem mindig sikerül elsőre. A GPS pedig teljesen megzavarodott a sok kicsi szűk utca "láttán", így végül a hegy túloldalán kötöttünk ki, majd egy utolsó "Újratervezés" felkiáltás után lemerült, mi meg ott voltunk a sötét meredek utcán. Előttünk egy rendőri kommandós rohamosztag járőrözött egy terepjárón, úgyhogy azt gondoltuk, jobb lenne mielőbb visszakeveredni a főútra. Ez legnagyobb meglepetésünkre elég egyszerűen sikerült is. Ezután már csak egy taxist kellett találnunk, aki tudja, hogy hol a szállás és el is vezet odáig. Végül a normál tarifa háromszorosáért valaki meg is mutatta az utat. Ekkor már este 11 volt (Pueblát 6-kor hagytuk el). Hosszas dörömbölésre végül valaki ajtót (kaput) nyitott és beengedett. Kérdeztük, hogy szoktak-e eltévedni idefele mások is, mondták, hogy igen :-)

Ezek után másnap azt gondoltuk, hogy nem is maradunk itt tovább,mert habár jó a hely, de csak akkor, ha idetalál az ember. Egészen véletlenül rajtunk kívül itt szállt meg még 4 magyar fiatal, ők azt mondták, hogy gondoljuk meg  a költözést, mert ez egy szuper szállás az ő előző helyükhöz képest, ahol minden csupa mocsok volt. Végül is adtunk még egy esélyt a GPS-nek, ami lefelé már a rövidebb úton vitt be a városba, sőt, este is hazataláltunk. Így hát maradtunk, most már úgy járunk fel a hegyre mint aki itt született...

Szerdán Monte Alban nevezetes romjait látogattuk meg. A Zapotékok egyszerűen elhordták egy hegy ormát, teljesen lapos területet alakítottak ki, és ide építették fő vallási templomaikat. A hely igazi régészeti paradicsom, persze a turisták is özönlenek a viszonylag épen megmaradt romok megcsodálására.

Nagyon sok itt a földművelésről kézművességre átnyergel falusi, aki most abból él, hogy különleges termékeket állít elő. El is látogattunk jópnéhány környékbeli kézműves faluba pl. fekete kerámiájáról híres Coyotepec-be, Atzompába, a zöld kerámiákhoz és Arrazolába, ahol fafaragók és -festők élnek és jópofa színes állatfigurákat készítenek.

Az ételek továbbra is nagyon-nagyon finomak (eltekintve a félresikerült kitérőtől csilis csokiszószhoz). Rengeteg gyümölcsöt és zöldséget esznek és a piros és zöld szószaik (így hívják őket: salsa roja és salsa verde) egyszerűen fenségesek. Most éppen a vacsorát várjuk a szálláson, rendeltünk egy gyümölcstálat és egy helyi óriástortillát sok zöldséggel és leheletvékony marhahús csíkokkal, hozzá pedig hibiszkusz-vizet (ezt agua jamaica-nak hívják, és pár órára vízbe áztatják a szárított hibiszkusvirágokat hozzá, olyasmi mint egy jeges tea).

Holnap hosszabb kirándulásra indulunk az Hierve de Agua nevű helyre, aztán még egy napot majd a városra szánunk. Képek péntek délután szombat reggel érkeznek.

Kedden Mexikóvárosból dél felé vettük az irányt további kalandok keresésére. Az útdíj drága, cserébe viszont az utak elég rossz minőségűek az otthoniakhoz képest. Van ahol két sáv van, sőt van ahol három, de a külsőt általában nem használják. Itt úgy tűnik középretartási kötelezettség van, különösen érvényes ez kamionokra és buszokra. Gyakori látvány a háromsávos úton, hogy a középen menő buszt a belső sávban negyed órán keresztül előzi egy másik, miközben a külső sáv tök üres. Így legalább mi tudtunk a szélén haladni :-) Sok helyen most épül az út, ez további lassításokat okoz, bár ez a helyieket nem nagyon zavarja, dupla záróvonalnál, éjszaka a hegyen felfelé is simán előznek. Kicsit olyan, mint Montenegróban volt, a cél érdekében mindent szabad. Mi persze azért óvatosan megyünk, a legtöbb szabályt betartjuk, persze van, amikor "alkalmazkodunk" a helyiekhez. A benzin viszont nagyon olcsó, kb. 200 Ft 1 liter, de a legmagasabb kategória, a szuper prémium a 92-es (nekünk jó volt a 87-es is).

Puebla a maga kicsit több, mint 1 millió lakosával egy csendes kis falu érzetét kelti a 25 milliós Mexikóváros után. Arról a leghíresebb, hogy valószínűleg itt van a legtöbb 1 főre (vagy 1 utcasarokra) eső templom. Amúgy a belvárosa a világörökség része, gyönyörű állapotban vannak a kolóniális épületek, rengeteg a színes festett csempe a falakon, és természetesen árulják is a festett kerámiákat. A helyi specialitás a 'mole poblano' nevű szósz, amit húsokra, és egyéb mexikói ételekre (enchillada,quesadilla stb.) tesznek. Ez egy chilis és egyéb fűszeres sűrű csokiszósz, amit muszáj volt kipróbálni, bár András csak egy falatot volt hajlandó enni az enyémből. Hát, nem veszítettetek vele túl sokat, de aki kéri annak szívesen viszünk haza üvegekben, mert mindenhol árulják (segítség: nem kéritek). 

Sokat sétáltunk a városban, persze a legtöbb látnivaló templom volt. Az egyik legkülönlegesebb oltár tele van aranyfüstös díszítésekkel, majd a képeken láthatjátok.

Az itteni rendőrök kedvelt időtöltése, hogy véletlenszerűen lezárnak utakat-utcákat 10-15 percre. Aztán hirtelen megnyitják őket, és újakat zárnak le. Persze mindig pont azt, amerre mi mennénk. Többször eltereltek minket a városban, persze ilyenkor nagy dugó alakul ki, amiben ülve egyszer csak látjuk, hogy megindul a forgalom az előbb még lezárt úton. Agyrém, na. Végül azért nagynehezen kikeveredtünk Pueblából, és 4 óra alatt megérkeztünk Oaxacába. Itt elég nehezen találtuk meg a szállást, de erről majd legközelebb.

Mai úticélunk a Maxikóvárostól 40km-re lévő Teotichuacán volt. Itt található Mexikó egyik leghíresebb és leglátogatottabb nevezetessége, az egykor 25km2-en elterülő piramiskomplexum. Leghíresebb (és legnagyobb) épületei a Nap és a Hold piramis, valamint a Quetzalcoatl templom. Természetesen mindet meg is másztuk.

Délután kettő körül érkeztünk meg a helyszínre, jó meleg volt, a karunk a végére le is pirult szépen. Szerencsére vettünk két szalmakalapot (nem sombrerot), így valamelyest védve voltunk. Rengeteg turista mászkál fel-alá a Halottak utcáján, ami végigfut az egész egykori településen. Árusok tömkelege próbál rájuk sózni giccses replikákat. Láttunk viszont egy autentikusnak tűnő indián táncegyüttest, amint törzsi énekeket hallatva végigtáncolták a Halottak utcáját. Találkoztunk két magyarral is, akik mexikói körúton voltak.

Többet nem is írnánk, beszéljenek helyettünk a képek. Holnap indulunk Oaxacába, de útközben még megállunk Puebla városában, hogy megcsodáljuk a Popocatépetl vulkánt (bevenevén Popót).

Kipróbálok egy új diavetítő beágyazást:

A szállodában elfogyasztott remek reggeli után átsétáltunk a szomszédos Chapultepec parkba, ami olyasmi mint a Városliget Pesten, csak kicsit nagyobb. Hétvége lévén rengeteg ember jött ide piknikezni, illetve hozzánk hasonlóan megtekinteni a parkban lévő dombon található Chapultepec várat. Régen ez elnöki rezidencia volt, Miksa császár is itt lakott amikor Mexikót felügyelte. Érezhető a versailles-i hatás, díszes kerámiák, ólomüvegablakok és franciakertek sokasága található itt. Innen az egyik legszebb a kilátás a városra, még a Popocatépetl vulkán havas csúcsai is idelátszanak.

A kastélyban és a parkban eltöltött pár óra után elsétáltunk megebédelni a Hard Rock Caféba (hova máshova). Réka nem volt nagyon éhes, így csak egy előételt kért. Nem volt sok, végül is a maradékból mindketten megvacsoráztunk :-) A képen látható, hogy az ő előétele egy "kicsit" nagyobb volt az én hamburgeremnél.

Ezután következett a híres antropológiai múzeum, amely megszámlálhatatlan és feldolgozhatatlan mennyiségű relikvián keresztül mutatja be az őslakos törzsek egykori életét. A múzeum tényleg világszínvonalú, számos indián kultúra kerül itt bemutatásra (maják, toltékok, aztékok, olmékok stb.), még életnagyságú piramis- és sírkamrarészletek is vannak. Annyi a kiállított anyag, hogy egyszerre lehetetlen befogadni az egészet. Mi 3,5 órát töltöttünk itt, és a felső szinten nem is jártunk, de őszintén szólva erőnk sem lett volna már rá. Az udvaron közben egy indián bemutató zajlott, amiből néha pihenésképpen megnéztünk egy-egy részletet.

A képek magukért beszélnek.

Mexikó 3. nap

Ma elmetróztunk Coyoacanba, ami egy gyarmati stílusú, nagyon kellemes városrész templomokkal, kis kávézókkal, éttermekkel, utcai árusokkal, mutatványosokkal...
Metrón csúcsidőben nem utaztunk még eddig, akkor ugyanis a nők és gyerekek az első kocsikban utaznak, ahova férfiaknak szigorúan tilos belépni. Amúgy rendőrök vannak majdnem minden állomáson, egy emelvényen állva figyelik az embereket és a kocsikban is szoktak utazni. A másik sajátossága a metrónak az árusok és kéregetők hada, akik minden megállóban kocsit váltanak és úgy próbálnak szerencsét. Az árusok mindennel próbálkoznak a torokbonbontól kezdve az CD-ken át (amiket természetesen iszonyatos hangerővel bemutatnak) a Hitler könyvekig. Ha többet vesz az ember persze mindig van kedvezmény.

Coyoacan nagyon hangulatos hely, és nehéz elhinni, hogy a világ legnagyobb városának része, nem messze a felhőkarcolóktól és a 2x4-5 sávos utaktól. 3 fő látnivaló volt: a Lev Trockij-ház, a Frida Kahlo-ház és a kézműves, illetve zöldség-gyümölcs piac. Trockij Mexikóban kapott politikai menedéket, Diego Rivera a híres festő közbenjárására. A háza, ahol élt és dolgozott és ahol egy jégcsákánnyal megölték, ma múzeum. Nagyon érdekes idegenvezetésen vettünk részt itt. Ezután Frida Kahlo házát néztük meg, ahol Diego Riverával, vagy ahogy ő hívta a békával élt (ez egyébként a képek alapján nagyon találó hasonlat).

A nap végén még tettünk egy kis sétát egy közeli botanikus kertben, ahol rengeteg fekete mókus éldegél.

Néhány kép a városnegyedről:

Mexikó 2. nap

Utunk elég kalandosra sikeredett, ugyanis gépünk Pestről 40 perc késéssel szállt fel. Tekintve, hogy már eleve alig több mint másfél óránk volt az átszállásra Párizsban, nem sok reményt fűztünk a mexikói járat eléréséhez. Ráadásul egy magyar pilóta ült mellettünk, aki végig azt ecsetelte, hogy az Air France és a párizsi reptér mekkora egy béna társaság, még ha mi el is érjük a gépet, a csomagok biztos lemaradnak majd.

Na, ilyen előzmények után eléggé megörültünk, amikor csak 20 perc késéssel szállt le a gép, sőt, még bemondták, hogy az átszálló utasokat várják a kijáratnál. Valóban volt egy emberke aki ránk várt, hogy gyorsan átvigyen a mexikói géphez, azonban odafele menet egyszer csak szólt, hogy most jelezték neki a rádión, hogy törölték a járatunkat. Többet ő sem tud, majd a pultnál kiderült. Remek. Több mint százszor repültünk már, de ilyen még nem történt velünk, szóval mi is kíváncsian vártuk a fejleményeket. Mint kiderült, technikai probléma lépett fel, csak másnap délben fog indulni a gép, ami azt jelenti, hogy reggel 6 helyett este 6-kor fogunk landolni, így vesztünk egy napot. A blog címét azért nem fogjuk átírni 10napmexikó-ra...

Elszállásoltak minket egy reptéri szállodában, kaptunk korrekt reggelit is, reggel fél tízre már a reptéren vártuk a sorunkat a becsekkolásra. Teljes káosz volt, vagy másfél órát álltunk sorba, iszonyú lassan ment a sor. Már csak pár ember volt előttünk, amikor jött valaki, aki mondta, hogy azok, akiknek Mexikó a végcélja, az álljon egy másik sorba. Mindegy, becsekkoltunk, végül egykor felszálltunk. A gép elég régi lehetett, mert csak néhány TV volt középen a folyosón, szóval mindenki ugyanazt nézte. Modernebb gépeken mindenkinek van saját kis monitorja, így azt és akkor néz amit és amikor akar. Az már csak hab volt a tortán, hogy amit vetítettek, az csak spanyol vagy francia nyelven volt elérhető. 13 órás úton azért ez nem kellemes. Na mindegy, first world problem.

Végre leszálltunk, taxit fogtunk és elmentünk a szállodába. Kb. 40 perc volt az út, de ilyen forgalom mellett még ez is jónak tűnik. 6-8 sávos sugárutak mindenfelé, a lámpák inkább csak javaslatként funkcionálnak, szóval nem egy életbiztosítás. Majd csinálok olyan képet amin a körforgalomba mindkét irányba behajtanak az emberek, és a másik oldalon meglepődnek, hogy szembe jön valaki... Hogy tökéletes legyen ez a nap, kiderült, hogy tele van a szálloda, és mivel mi ingyen lakunk itt, nyilván mi szívjuk meg. Be is raktak minket egy lakosztálynak a tárgyalótermébe, betettek egy pótágyat, oszt' jónapot. Kértünk még egy pótágyat, mivel -habár nem vagyunk nagydarabok- nem fértünk volna el egyben. Tusolót azonban nem tudtunk kérni, mert WC ugyan volt a tárgyalóban, de komplett fürdő ugye nem... Mindegy, ezt is megoldottuk, meglátogattuk a wellness részleget és jakuzziztunk egyet a szabad ég alatt. Nem volt rajtunk kívül senki sem, miénk volt az egész medence. Letusoltunk, és lefeküdtünk.

Pénteken, első teljes napunkon bemetróztunk a központba. Csak összehasonlításképpen, 9 metróvonal van, egy jegy 3 peso (50Ft), akárhányszor át lehet vele szállni... Három dolgot tudtunk megnézni: a fő székesegyházat, a volt azték templomegyüttes romjait és a nemzeti (elnöki) palotát. A székesegyház tömve volt hívekkel, épp egy mariachi zenekar adta a mise zenei aláfestését, szuper hangulat volt, az emberek tapsoltak és énekeltek, mi is ott ragadtunk vagy egy órára, annyira magával ragadó volt az egész. A templomban gyönyörű virágcsokrok sorakoztak mindenhol.

A templom romjait a székesegyház mellett a 70-es évek végén fedezték fel, azóta folyamatosan megy az ásatás. Ez volt Tenochtitlán, azaz a mai Mexikóváros központja, de a spanyol hódítók a földdel tették egyenlővé. Az 1400-as években épült alap piramis folyamatosan süllyedt, ezért mindig ráépítettek, így lett egyre nagyobb és nagyobb a komplexum, a végén vagy hét falat tártak fel a régészek egymás mellett. Muszáj volt újabb "rétegeket" a templomra húzni, mert nagyon laza volt a talaj, ráadásul eredetileg az egész egy tó közepére épült.

Az elnöki palota legnevezetesebb látványossága a Diego Viera által hosszú éveken keresztül festett falfreskó, amin a mexikói nép történetét mutatja be az őslakos indiánoktól kezdve a mai napig. Olyan mint a Feszty-körkép nálunk, csak "kicsit" nagyobb.

Holnap reggel (nektek délután) teszünk fel képeket is!

Íme a képek: https://picasaweb.google.com/112122591809005173218/Mexiko1Nap?authuser=0&feat=directlink

Egész jól állunk, még egy kis pakolás hátra van. Holnap fél négyig dolgozunk, aztán este 8-kor indul a gép Párizsba. Ott lesz egy óránk átszállni, majd irány Mexikóváros. Paul, a hurrikán úgy tűnik észak felé megy, elkerüli az ország belsejét.

23-án megyünk tovább Oaxacába, onnan pedig 28-án jövünk vissza Mexikóvárosba, esti indulással hazafelé.

Reméljük lesz időnk képeket feltölteni!

R&A